2014. március 17., hétfő

#12. kritika : Hotel de Paris


Hotel de Paris
Kinézet:
Észrevettem, hogy te készítettél az oldalon mindent.
A fejléced esztétikus. Som minden van rajta, talán kicsit zsúfolt is. A felírat és a mögötte elhelyezkedő árnyék térbelivé teszi a szöveget és nem engedi, hogy a mögötte lévő alappal össze olvadjon. Gondolom Dana van középen a képen, kivágásakor jól döntöttél, hogy nem simán kivágtad hanem elmostad azt amire nem volt szükséged. Így egészében tetszik nekem, bár halkan megjegyzem, hogy a mind a két oldalt elhelyezkedő ,,Dream " felírat szemből a jobb oldalt lehetett volna jobban kontrasztban a többi kiegészítővel. A színek halvány árnyalatai egy különös nyugodt hangulatot sugall, amit a háttér választásnál is figyelembe vettél.

Háttérként szolgáló színek egyeznek a fejlécen található színekkel. Az, hogy a háttér nem mozog  görgetés hatására, ami segít egységesebbnek tüntetni az oldalt.  Bár még így is látszik alul pár centi ami nem  oda való, de mindenek ellenében mutatós kis blogod van.

Történet / Írás:
Természetileg két teljesen különböző lány akik egy érem két oldalát adják. Egy érdekes nagynéni, egy nem túl bőbeszédű portás fiú és egy félénk francia fiú. Egy város, egy hotel ami álmainkat is felülmúlja.

Dana Delancie vagy Dana Trinian ( mi mikor ) egy kifutóra való modell, még csak az előbb jött le a futószalagról. Tökéletességét nem csak kivételes természete de még múltjának fájdalmai és sötét zugai lengi körül. Mikor megtudja, hogy Carry nénikéje ( aki mellesleg túl sok sminket rak magára ) a nyaralását a szerelmesek és a divat városában elrontja, egyszerűen nem jut szóhoz.
Nickki Keenaear talán túlságosan félénk. Bátrabban kellene viselkednie, sőt biztos! Dana Rose Delancie más, más mint akikkel eddig találkozott. Egyenes szőke haja és jég kék szemei akár a veséjébe is beleláthat. Mi lesz akkor ha Dana észreveszi, hogy turkált a holmija közt és olyan ügytelen volt, hogy még el is szakította az egyik fényképet?

Meglepő, hogy milyen bőven fogalmazod a mondatokat de mégis áttekinthetők és megérthetők egyszerre. Gratulálok.

Összességében:
Egy olyan történetet olvashattam itt amiben szívesen élnék. Bár sok a dolgom mégis  szívesen olvastam el, vártam a fejleményeket mi is fog itt még ki bontakozni!

Köszönöm, hogy kértél kritikát!
Sok szerencsét és jó blogolást a jövőben!
Sky Louren

2014. március 16., vasárnap

#11.kritika : Royals


Royals
Kinézet:
Láttam, hogy Roxana Whit készítette a fejléced.
 A színek nagyon tetszenek. A lila, barna és a sárga keveredése egyben meleg mégis hűvös, borongós hangulatot sugall. Középen a legvilágosabb ami egy irányt mutat arra, hogy van benne olyan amit érdemes megnézni. Illik hozzá az is, hogy alul Leanora mellett olyan virág indák akarnak felmászni. Hála istennek vannak olyanok mint az aki ezt a fejlécet készítette, mivel ő nem maradt sablonos és oldalra rakta a föszereplőket. Amit talán lehet még javítani rajta az az, hogy Westet nem ennyire halványan rakja rá, de ismétlem csak talán mivel így is illik a kompozícióhoz.

A háttered lehet, hogy színben és stílusilag passzol a fejlécedhez, de ízlesromboló, hogy látszik amint kis képkockákból épül fel az egész háttér. Tudom, hogy nehéz olyan háttért találni aminek a szélei nem észrevehetőek de ha egy hasonló színárnyalattal rendelkező képet raksz ki az is jó benyomást kelt majd.

A modulok száma, elhelyezkedése és a linkek színe vagy az elválasztó rózsaszín vonal és ahogy a dobozka is egyedi és az összkép egy igen fontos tagjai. Ezeken csak akkor változtasd mikor egész designet változtatsz mert így ahogy van az oldal egy sajátos dekoratívítással rendelkezik.

Történet / Írás:
Címből kiindulva lehet következtetéseket le vonni, hogy miről is fog szólni a történet.

A született feleségek egy modernebb változata. Egy kisváros ahol még a mosdóban sem lehet egyedül az ember. Miden lépésed figyelik, kielemezik mit eszel, ja és a szerelmi életedről ne is beszéljünk. Mindenki jobban tud mindent. Ha megfenyegetnek, elárulnak vagy ha olyannal vádolnak amit nem te követél el, tudod mit kel tenned? Felemelt fejjel és vas akaratú gerinccel, mosollyal az arcodon tűrnöd kell. Majd vegyél fel egy r*bancos ruhát a d**j meg cipővel, társítva hozzá a skarlát vörös rúzst és az éjszaka további részét töltsd más ágyában. Szeretett, boldogság és kedves békés esték a családdal, barátokkal a nappaliban a kandalló mellett  egy bögre meleg kakaóval a kezekben. Most röhögjek vagy majd később is ráérek? Ebben a kisvárosban nincs olyan, hogy kompromisszum.

Leanora nagy nagyon kedves, aranyos lány ha eltekintünk természete legnagyobb részétől. Ahhoz, hogy nyugalmas élete legyen minden piszkos kis húzást elkövetett és így a  kisváros hierarchiája csúcsára került. Vissza térte után be kell látnia, hogy míg távol volt a trónon más valaki ül, gondolván, hogy újra rendeződjön minden trón fosztás lesz, abba a drága, aranyozott trónuson nem fog sokáig még ülni az a szemét. Eltiporni egy embert, a kisgyerekek fagyiját a földre dobni? Ááá, egy vállrándítás és kész.
A főszereplő lány alapvetően nem rossz ember, csak gyűlöli ha átverik vagy ha irányítani akarják és abban a kisvárosban ahol ő félnőt az ilyenek minden napos. Hozz jó és kevésbé jó döntést, de kérem szépen ő is ember! Hogy Leanora megtalálja-e a nyugalmat ott vagy nem jár sikerrel az mind még a jövő titka.

Néhol bele gabalyodtál a fogalmazásba, de ezt ha így folytatd magad mögött hagyhatod. Olvasható és értékelhető is egyben.

Helyesírásod írásod hibátlsn és ezért irigyellek, nekem mindig van benne hiba. :)


Összességében:
Szerethető és drámában dús történet. Még hasonlót nem olvastam ezért gratulálok az eredetiséghez. Sokra tudom értékelni az ilyen eredeti oldalakat, és sokan vannak úgyan így. Folytasd, nehogy abba hajd, mert még sok sikerben lehet részed.

                Köszönöm Mia, hogy kértél kritikát, nekem okozol örörmöt azzal, hogy elolvashattam.
                                   Sok sikert és további jó blogolárt!
Sky Louren

2014. március 9., vasárnap

#10. kritika - Oregon

Sziasztok! Egy kritikával érkeztem, ami azt jelenti ég két kritika van hátra, és végleg kilépek...
Oregon [katt]
Kinézet: A fejléced egyszerűen csodás! Láttam, hogy Briana T. készítette. Én személy szerint "rajongok" a munkáiért, ha lehet ezt mondani. A design teljesen rendben van, ízléses, és jól megy a fejléchez. Nem is tudok mit hozzáfűzni, rendben van.

Írás/Történet: Mivel még csak egy rész van fent, ezért a történetről nem tudok túl sok mindent mondani. Egyedi történet, még nem találkoztam hasonlóval. Összességében jól írsz, de találtam néhány szóismétlést. A szereplők jók, nem sablonosak (talán Ariana Grande), viszont a képeik kicsit pixelesek. Gerald különösen közel áll a szívemhez (imádom Logan-t :D).

Összességében: Jó a történet, és ezt a feliratkozók száma is mutatja. Csak így tovább! :)


2014. február 16., vasárnap

Számomra vége

Bonjour!
Kedves Olvasók, Rendelők, esetleg rosszakarók! Nem is tudom mit mondhatnék, hisz ezt a blogot én nyitottam, és sosem hittem volna, hogy egyszer nekem kell búcsúznom. Rendkívül nehéz, mert borzasztóan a szívemhez nőtt a blog, de azt hiszem túlvállaltam magam. Sőt! Szinte biztos, hogy egyszerre sok dolgot akarok, és már nem bírom. Nem terveztem hosszú monológot, mert nem szeretnék nyálas lenni. Természetesen akik rendeltek (3 kritika, 1 design átalakítás, 1 fejléc) azok megkapják, (Már ha addig ki nem raknak a szerkesztőtársak) de TÖBB RENDELÉST NEM FOGADOK!!! Még egyszer hangsúlyoznám, nagyon sajnálom, nem így terveztem! Ezek után is látogatni fogom a blogot, talán még rendelni is (:D). A szerkesztőknek szeretnék sok sikert kívánni, és nagyon remélem, hogy a blog nem kerül törlésre, hanem továbbviszitek. Nem tudok pontos időt mondani, hogy mikor lépek ki, de szeretném február 28.-áig elintézni a rendeléseket.
Ezer és ezer puszi és ölelés:
Berry

2014. február 15., szombat

#9.Kritika: Without emotions


Kinézet:
Megjegyzem, hogy láttam kiírva, hogy nem te készítetted a fejléced.
Szeretem, hogy a fejlécen fel van tüntetve, hogy hogy képzeljük el a főszereplőket.
A képen a színek nem ütik ki egymást és ez jó.  Azonosulnak egy mással
 az árnyalatok, és látszik, hogy nem egy réteg az egész. Az, hogy a férfi szereplőeket
 kinézetre ennyire különbözőeket választottál megmutatja, hogy  a nők mennyire
ellentétes személyiségek. A betűstílus amit használtál lendületes, ezért a legtöbb
 embernek ahogy nekem is, tetszik. Amit komplikációnak vélek az, hogy Harry
nem úgy van szerkesztve ahogy Jamie. Teljesen körbe van vágva ami nem egészen mutat jól
így, mert különbözik a két stílus.

Ahogy már említettem a blogon található színek remekül kompozíciónál a
többi színnel amit még használtál a testreszabáskor.

A moduloknál ahogy a szereplöket felsoroltad, és nem sima képet raktál ki hanem
gifekket az cefetül optimális. Kedvező döntés volt részedről. Még megemlítem,
hogy a függőleges mozgó html kód is előnyödre vált.

Történet / Írás:
Az alapsztori egy lány életéről szól aki bűnözök és gengszterek közelében
töltötte élete eddig életét. Mivel apját gyűlöli, de nincs más rokona úgy
dönt maga, egyesegyedül megpróbál életben maradni, és itt jön a DE. Az, hogy el-
menekült apja fogságából egy másik ketrecbe hajszolta amit nem is vett észre, addig míg már
a lakat éles csattanással nem kattant mögötte, és az, hogy ez mitis tartogat neki sors azt még
maga sem tudja.

A történetet én is 18-casnak sorolnám be, ebben egyetértünk. A One Direction
egy másik oldalát mutatja meg, amit a szex, alkohol és az ehhez
tartozó káros és nem annyira káros dolgok vesznek körül. Charlotte egy átlagos lány
lenne, ha nem menekülne apja és még néhány bérgyilkos elöl. De az, hogy
a Lousi elkapja és magával viszi egy helyre ahol másik négy fiú
felizgul annyitól, hogy meglátja nem szép reményeket ígér, de a remény hal meg
utoljára. Felcsillan a remény, hogy itt hagyja őket, de a szél
ami a szabadságot édes ízét hozza már nem olyan kecsegtető mint volt, és a tudat,
 hogy szerelmes egyik fogva tartójába sem segít.
A történetben felbukkan a szerelem, szex, fájdalom, gyilkolás.
Minden ami kell egy jó sztorihoz.

A fogalmazásod egyszerű ami ehhez a stílushoz amit az oldaladon
képviselsz megfelelő. Nem bonyolítod túl a mondatok szerkezetét. Bár a helyes írásod
néhol eltér a helyestől de ez kis gyakorlással kiküszöbölődik.

Összefoglalás:
Piszkos fantáziával rendelkező lány lehetsz, hogy ezt kitaláltad. :)
Minden esettre egész jó kis történetet írsz, amit szerintem sokan kedvelnek.
E.J. ha így folytatod akkor sok mindenre viheted
ezt az oldalt. Ezért csak gratulálni tudok neked.

Köszönöm, hogy kértél tőlünk kritikát.
Sok szerencsét!
És Sok sikert a további blogoláshoz!

Sky Louren

2014. február 8., szombat

#8. Kritika: Kardos Virág: Willkommen, Elisa

Ahoj!
Még egy kritikával érkeztem, amit Kardos Virág rendelt! :)

Kardos Virág: Willkommen, Elisa [katt]

Kinézet: Hű. Első ránézésre nem olyan rossz, de később látom a hibákat. Kezdjük a fejléccel. Nekem túl üres. Nincs rajta semmi, csak Lana Del Rey, meg egy katona. Kicsit homályos is. A háttér egyszerűen RETTENET. Mivel mozaikban van kirakva, ismétlődik. Látom, hogy hol vannak összeillesztve, és ez nagyon zavaró. Az oldal háttere szép színű, és illik is a háttérhez, de a fejléchez nem nagyon. Az oldalakat nem felülre, hanem oldalra raknám, vagy azt is olyan lilára színezném, mert így elüt. Én nem a 'magamról' modult raknám a legtetejére, hanem például valami ismertetőt. A linkcseréket pedig nem egy oldalra raknám, hanem a mudulsávba.

Írás/Történet: Azta! Te elképesztően írsz! Nagyon-nagyon jó a fogalmazásod, a történet pedig egyedi. Én még nem találkoztam ilyen történettel, és be kell valljam, elnyerte a tetszésemet. Én személy szerint nem csípem annyira Lana Del Rey-t, mert nekem kicsit unszimpatikus az arca, de nagyon illik ehhez a karakterhez. Nem tudom, hogy miért olvassák ilyen kevesen a blogodat, mert egyszerűen csodálatos. Mindössze egy-két vesszőhibát találtam, de szinte fel sem tűnt.

Összességében: Csodálatos a történet! A kinézeten változtass, nekem nagy megtiszteltetés lenne, ha én csinálhatnám, úgyhogy ha gondolod írj egy e-mailt, és megcsinálom. :))


#7. Kritika: Mimi: Because of you

Sziasztok! Egy újabb kritikával érkeztem, amit Mimi rendelt. Úgy döntöttem, hogy változtatok a szerkesztésen, és így több dolgot fogok írni. Remélem nem baj! :))
Mimi: Because of you [katt]


Kinézet: A fejléc szép, igényes munka. Csak annyiba tudok belekötni, hogy Harry kicsit elüt az egésztől. Nem tudom, hogy más effekt van-e rajta, de így nagyon kitűnik. A sablon nem igazán jó, mert a fejléc mellett túl sok a fehér rész. Ez a "simple sablon" első változata. Én szinte mindig a "simple sablon" második változatát alkalmazom, de ez én vagyok. Nem nagy hiba, lehet, hogy csak az én szememet bántja. A háttér nagyon jó, egyszerű, és szép. Jól passzol ehhez a pasztell, barnás design-hoz. A betűtípusok jók, abba nem tudok belekötni. A menü nagyon tetszik, jól megy mindenhez. A modulok jó helyen vannak, talán egy kicsit a profilodat hiányolom. Nem tudom, lehet, hogy csak én vagyok így vele, de szívesen megnézném, hogy van-e még blogod, vagy valami ilyesmi.

Írás/Történet: Nekem nagyon tetszik az ötlet, mert nem egy újabb ócska sablonblog. Harry végre nem egy popsztárt játszik, és ez nagyon jó! Alapvetően jól írsz, nem ejtesz hibákat sem, viszont én jobban örülnék, ha egy kicsit részletesebben írnál. Mindent leírsz, de szerintem kicsit felszínesen. A mondatait helyenként tőmondatok, amik néha zavaróak. Igazából ez még nem olyan nagy hiba, de sokszor ugrálsz az időben. (Pl. A képeket felraktam a falra, a bútorokat elrendeztem, a konyhában is rend van.) Ami még nekem furcsa, hogy Zoe nem túl fiatal, hogy csak így elköltözzön? Oké, hogy 18 éves, de nekem például nem engednék, hogy csak úgy egyedül elköltözzek egy másik városba 18 évesen. Ezen kívül felkeltetted az érdeklődésem.

Összességében: Ügyes vagy, amit a feliratkozók száma is mutat. Gratulálok, gyarapodtál egy új olvasóval. :))